2017. június 12., hétfő

A bűntudatos scammer

Relatív gyakran szoktam cserélgetni Steamen. Többször teszek fel hirdetéseket az erre szakosodott fórumokban, aminek az egyik következménye, hogy rendkívül sok csalóval volt már dolgom. Sőt állítom hogy a 192 blokkolt Steam felhasználó közül, olyan 170-et scammelés miatt blokkoltam. Körülbelül kétnaponta találkozok egy újabbal, ennél fogva már inkább kiírtam a profilomra, hogy még csak ne is próbálkozzanak, mert úgyis átlátok a szitán. De ezek nem tudnak olvasni.

Frissítettem az egyik hirdetésemet, miszerint Steam kártyákat cserélnék CS:GO kulcsra. Néhány órával rá bejelölt egy srác. Mondta hogy kulcsa nincs, de van néhány 1-2€ értékű skinje. Mondtam, rendben van, küldjél ajánlatot. A linket megtalálod a profilomon. Néhány perc múlva jött is az ajánlat. Három darab skin, összértékük 4€ és alig 100 kártyát kérne cserébe, ami az arányokat nézve, hatalmas nagy profitot jelentene nekem. A cserélgetés egyik alapszabálya: Ha túl szép, hogy igaz legyen, akkor nem igaz. mivel rengetegszer próbáltak már így átverni elsőre sikerült kiszúrnom, hogy nem csupán a kártyáimat szeretné.


Ekkor megkérdeztem, hogy elolvasta-e a profilomon lévő kiírást? Nemmel válaszolt, úgyhogy bemásoltam neki: "For Scammers: Don't even fucking try. I know the scam methods, I won't fall your attempts." Ilyenkor eddig két féle reakciót kaptam scammerektől. Vagy a Flash-t megszégyenítő sebességgel töröltek a barátlistájukról, vagy felkapták a vizet hogy mégis hogy merészelem róluk azt feltételezni, hogy scammerek. Viszont olyan történt, ami még soha.

A srác bocsánatot kért. Kicsit hebegve-habogva esedezve, de bocsánatot kért, hogy nem tudja hogy egyáltalán miért próbálkozott be ezzel a béna csalással és igazából neki csak a kártyák kellenek. De engem nem hatott meg. Túl sok hozzá hasonlóra kellett pazarolnom az időmet. Mondtam hogy rendben van, ha tényleg csak a kártyák kellenek, akkor cserélhetünk. Küldjön újabb ajánlatot, de ebből hagyja ki a késemet. Rendben meg is érkezett, fair egy-az-egyben ajánlat, de időközben kimentem a konyhába kaját csinálni. Mikor visszajöttem láttam, hogy egy kisregényt írt, hogy fogadjam már el, mert vagy 10 perce várakozik, és hogy siessek.

Megírtam, hogy neki van a legkevesebb joga felháborodni, azok után, hogy megpróbált scammelni. Fogtam, kivettem az offerből jobb féle kártyákat, bele tettem még egy skinjét a csávónak és visszaküldtem azzal az üzenettel: "Mivel scammelni próbáltál, az megemeltem az áraimat." A srác kelletlenül de elfogadta. Nem is értem miért. Minden épeszű ember elutasította volna. 92 cent értékű kártyáért odaadott 2.8 eurónyi skint. Ledöbbentem. Tényleg ennyire megbánta volna?

Ezek után kért tőlem még 10 kártyát, hogy tudjon kraftolni egy kitűzőt Steamre. Mondtam hogy oké. A utolsó (1.5€ értékű) skinjéért adok még 10 kártyát. Erre kiakadt, hogy én most scammelni próbálom őt? Majd pedig törölt. A történet tanulsága: ha nem tudsz nyugodt szívvel átverni másokat, ne is próbálkozz vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése